Élni Otthon

Embervédelem

2018. január 25. - TibiHU

Véletlen egy érdekes cikkre leltem Embervédelem címszóval:

http://www.demokrata.hu/blog/2017-09-19/embervedelem

Kicsit talán tovább lehetne gondolni Élni Otthon megvilágításban. Mert bizony az ebtartók jelentős hányada gondolja úgy, hogy inkább a kutya “well-being”-je, mint a szomszéd nyugalma. Persze ha tudnák, hogy “well-being” alatt esetleg mást kellene érteni… (és nem azt, hogy szabadon üvöltözi végig a napot az állat, ijeszti meg vagy agresszív módon kiabálja végig a ház előtt elhaladókat).

 

Nem vagyok benne biztos, hogy a Demokrata cikke fennmarad az utókornak, így hadd idézzek itt belőle:

“Egyetlen épeszű és jóérzésű ember sem kínozza öncélúan az állatokat, nem pusztítja értelmetlenül a teremtett világot. Ezen kár vitatkozni. Manapság azonban magukat állatvédőknek nevező csoportok erős lobbitevékenységének köszönhetően folyamatosan szigorodnak az állatokkal szembeni „bűnök” büntetési tételei. Szinte már-már az emberi élet, az emberi érdek elébe helyezve kutyát, zsiráfot, majmot.”

“Ha a fiatalok, a családok inkább cuki kutyát tartanak, ha a szállodákban szívesebben látnak kutyás vendéget, mint gyerekest, az visszahat a gondolkodásra, és előbb-utóbb az állat valóban helyettesítheti az embert. Többször leírtam, de nem lehet eleget ismételni, hogy szembesüljünk a kifordított világgal: Magyarországon évente 30 ezer körüli, Európában milliós nagyságrendű abortuszt végeznek. Vagyis érzéstelenítés nélkül, a menekülésre esélyt sem hagyva mészárolnak le ennyi embert. A tényt, a számadatot leírjuk, meghallgatjuk, és nem történik semmi. Most képzeljünk el egy ilyen hírt: „Magyarországon évente harmincezer kiskutyát darabolnak fel.” Lenne-e felzúdulás? Ma olyan törvények vannak, hogy a gyermekemet megölhetem büntetlenül, a kutyámat nem.”

Otthon, beteg gyermekkel

Kicsit kitekintenék a szomszédi körből, hiszen egy környék életszínvonalát az is meghatározza, milyen a tágabb környezet és az ott élő emberek gondolkodása. Közelítsünk a helyszínhez: Pest egyik déli kerületében vagyunk.

Egyik kislányunk egy közeli magánbölcsődébe jár, illetve csak szeretnénk, hogy járjon. Kisebbik lányunk pedig még baba. Most öt hónapos. Szóval a bölcsődés lányka inkább otthon van. Beteg. Amint bemegy a bölcsibe megbetegítik. Tavasszal sokkal többet volt beteg, mint benn. Az intézet nyári szabadsága után két napot tudott járni. Már akkor megéreztem, hogy gond lesz, mert találkoztunk benn egy másik bölcsissel, nevezzük Adélnak. Csúnyán, hurutosan köhögött. Féltem is, hogy kislányunk elkapja, de mégsem vittem rögtön haza, hiszen a nyári szabadság alatt semmi baja nem volt, hátha erősödött az immunrendszere. Adél anyukája és a bölcsi vezetője szerint Adél allergiás és asztmás. Sőt, a környéken általában minden gyermek akinek folyik az orra és hurutosan köhög az allergiás és asztmás. Ezt mondják legalábbis az anyukák, akik közösségbe viszik a kicsit. “Áááá, nem vagyunk betegek. Allergiás”.
Az őszi időszak hullámzik: egy pár nap tünetmentesség, aztán valami hirtelen kitör, jön egy láz vagy orrfolyás, köhögés szinte mindig, hasmenés és hányás pár napig. És a rossz közérzethez tartozó extrém nyűg.

Mi meg aggódunk, hogy a kicsike mit kap el ebből. Kettőt ő sem úszott meg eddig. Na meg itthon és nem az irodában töltöm a munkanapom. Mivel a párom nem bír el két nagyon nyűgössel [nem is lehet] besegítek. “Work from home” címszóval azért próbálok valamit alkotni közben. Nem estére fáradok el, hanem már reggel végtelen nehézségek között kelek.

Épp a napokban beszélt egy szakértő a tévében. Próbálta hangsúlyozni, hogy beteg gyermekkel közösségbe járni nem csak a többiekre nézve káros, hanem a sajátunkéra is: lassabb gyógyulás, szövődmények, felülfertőzés lehet a következmény.

Nem tudom, vajon később már engem sem fog másnak az egészsége érdekelni? Mi lehet a megoldás arra, ha a szülő munkába kell járjon, de a beteg gyermeknek is lennie kell valahol? És ezt a kérdést most nem magunkra nézve, hanem általánosságban teszem fel.

2017 november, helyzetkép: Budapest, kertváros, kutyaugatás

Az utcánkban 19 ház van, beleszámolva az utcasarkon levő már a keresztutcákhoz adminisztrált házakat is. Kettő ikerház, egy helyen pedig egy három lakásos társasházat építenek éppen most. Ennél a tizenkilenc háznál összesen 16 kutya él, azaz majdnem mindegyikre jut egy. Van ahol mondjuk kettő van, de a végeredményen ez nem változtat.

Az egyik háznál mostanság cseréltek le egy rozoga, öreg kutyát egy fiatal, erős és nagyon hangos németjuhászra. A lakók talán egy napot sem éltek kutya nélkül. Ma reggel éppen szállt ki a gazda a kocsijából mikor elsétáltam előttük, a kutya pedig jól megmutatta mit is tud. Kaptam az alkalmon és érdeklődni kezdtem az új jövevény felől. Megkérdeztem tervezik-e képezni, ha már fiatal ebről van szó, és elpanaszoltam milyen kellemetlen elmenni előttük egy kislánnyal és egy picike babával. Mi volt az első reakció? "Át is mehetnek az út túloldalára", és a rend kedvéért megmutatta az irányt is. Köszönjük. Talán ne inkább az autók között menjünk az úttest közepén? Aztán kicsit megenyhült és megkérdezte, hogy az utcában lakunk-e? Igen. Három házzal odébb. Nem tudom, talán mi tehetünk róla, hogy nem ismerjük egymást. Távolabb tőlük van aki még a kertjükbe is beinvitált minket. Kislányom nagy örömére. Pedig nekik is van kutyájuk, de valahogy barátságosak.

Többen vannak az utcában, akik gyalogosan még nem hagyták el a portájukat. Mi viszont szívesen járkálunk autó nélkül is. És ehhez hozzátartozik, hogy elhaladunk más házak előtt. Leginkább a járdán szeretnénk ezt megtenni.

Visszatérve az esetre, mint kiderült a kutya menhelyről van. De változtat-e ez bármin is? A kutyatartás célja itt egyáltalán nem lehet az állatok szeretete, hanem valami más. Szerintetek?

Elvonulás, üdülőövezet és kutyaugatás

Pár hete jöttünk meg késő nyári szabadságunkról. Néhány napot Balatonfüreden töltöttünk a Hotel Marinában, majd hat napot a tiszakécskei termálfürdő szomszédságában pihentünk. Kutyás tapasztalataimat szeretném megosztani veletek.

A Marina hotelt nem sokszor hagytuk el a négy nap folyamán, személy szerint kétszer. A cél mindkét alkalommal a füredi borhetek volt. Nem nagyon emlékszem, hogy találkoztunk volna kutyával; hangjukat biztos, hogy egyszer sem hallottam. Összesen öt nap mindenféle kutyaugatás nélkül. Pedig a Balaton-partján mostanság sok ebtartó jár. Talán augusztus utolsó napjaiban a kutyák sem nyaralnak már. A szállodai szoba ablaka minden éjszaka nyitva volt, de semmi. Hiába is fürkészte ugatáshoz szokott fülem a csendet: nem volt semmi.

Tiszakécske üdülőövezetében található a Tisza-parti Termálfürdő, a hozzá tartozó kemping és a Barack hotel. A környéken meglehetősen apró parcellákon sorakoznak a házikók. Szeptember eleje itt is utószezonnak tekinthető, a nyaralók nagy része elhagyatott volt. Vasárnap érkeztünk és bizony az egyik közeli háznál ugatás fogadta az éppen arra járókat. Aztán már csend volt. Talán csak hétvégére érkeztek és hazamentek otthon boldogítani a szomszédokat. Négy nap után hely hiányában átmentünk a kemping egyik apartmanházába. A kempingben a többség német nyugdíjas volt, akik javarészt lakóautókban szálltak meg. Több kutyával is találkoztam, sőt a második napon a szomszédunkba magyarok érkeztek egy agárral. Az összes kutya jól nevelt volt, egyik sem hallatta hangját egyszer sem. Talán a hely teszi? Aztán szombaton újra volt egy közeli háztól ugatás, gondolom a hétvégi lakók megérkeztek.

Mikor hazaértünk természetesen a szokásos “rend” fogadott: sokszoros ugatás a szomszédban meg a környéken, és politika rádió.

Többször gondoltam rá, hogy üdülőövezetben kellene élni. Csak attól félek, hogy ha már kényelmesen befészkeltem magam és családom egy nyugodt környéken, nagyon megharagudnék egy-két a csendet megtörő, másokra tekintettel nem levő ideiglenes szomszédra. Vagy egy hangos betolakodóra. Ti mit gondoltok?

Miért is e blog?

Már rég szerettem volna blogot indítani a témában. Részben azért, hogy kiírjam magamból mit gondolok a mai (nagyvárosi) együttélésről, illetve kicsit közelebbről nézve a saját szomszédságomról. Mi az ami megkeseríti az otthoni légkört, illetve elveszi annak a lehetőségét, hogy az ember pihenni, feltöltődni, alkotni, szórakozni  járjon haza, nem utolsó sorban élni. Másrészről célom hasonlóan gondolkozó, vagy hasonló cipőben járó emberekkel konzultálni, de a kritikát is megszívlelem.

Amikor 2012-ben társasházból családi házba költöztünk úgy gondoltuk milyen jó lesz nekünk. Nem lesznek falszomszédok, lépcsőházi szomszédok, nem kell egyiknek a tévéjét, másiknak a rádióját, harmadiknak az éjszakai telefonálását, negyediknek a visszhangzó kopogós cipőjét és a bejárati ajtajának csapkodását hallgatni. A lépcsőházba, az ajtónk közelébe kirakott háztartási szemetet, vagy éppen a szomszéd cipőit nézegetni. Nem kell végre hajnalban ébredni, csak azért mert az egyik éppen korán jár dolgozni.

Azt gondoltuk milyen jó lesz egy fárasztó munkanap után kiülni a kertbe vagy a teraszra, beszívni a friss levegőt és relaxálni. Rengeteg tervünk volt mit hogyan csinálunk a ház körül, hogy igazán széppé és otthonossá tegyük a környezetünket.

Tévedtünk.

Költöttünk viszont az elmúlt 5 évben sokat új, hangszigetelő ablakokra. Nem túl sok sikerrel.

De hova is kerültünk?

  • Szemben egy a kerítés mentén fel-alá rohangáló üvöltő németjuhász kutya tanyázik. Addig üvölt, amíg az utcában a legkisebb mozgás van. Kivétel amikor a gazdája otthon van. Akkor nagyrészt hallgat.
  • Az egyik oldalunkon levő ház bejárata pont ránk nyílik, három méterre van a telekhatártól, hatra az ablakainktól. Itt két keverék kutya él. Ők hol kint, hol bent vannak, amikor a lakók nincsenek otthon leginkább be vannak zárva, sőt éjszakára is beviszik őket. Ellenben egy percenként csapódik hol ki, hol be a rozoga, nyikorgó ajtajuk, és a kutyák ki-be futkosnak. Amint meghallanak valamit a közelben óriási elánnal, bömbölve rohannak ki. A zárt ajtó mögött pedig egész nap nyomja a kisebbik kutya fülsértően magas hangú csaholással. A zárt ajtó pedig mindösszesen egy ősrégi vékony üvegajtó.
  • A másik oldalunkon levő ház bejárata is ránk néz. Itt egy nyugdíjas hölgy él, aki odafigyel másokra és ezért teljesen jóban is vagyunk
  • A mögöttünk levő telken nem lakik senki, azon nincs lakóház. A mellette levő ház lakói a tulajdonosok. Van viszont egy műhely szintén három méterre a telkünktől, aminek az ajtaja valami fura oknál fogva ismét felénk nyílik. De mindegy is, mert a mindennapos műhelymunkát nem is bent, hanem kint végzi a kedves tulajdonos. A fúrást, faragást, kopácsolást még csak bírnám is nap mint nap hallgatni, de neki muszáj még egy politika rádiót is bömböltetni mellé. Ebbe az irányba néz a mi kis étkezőnk, nappalink és a teraszunk is. De nem kell kiüljünk a kertbe rádiózni, ha éppen csend van benn nálunk, akkor zárt ajtóknál, ablakoknál is vesszük az adást.
  • Mögötte ugyan már egy másik utca van, de közvetlenül felénk néz egy ház, melynek kapujánál tölti ideje nagy részét egy kutya. Lehet vagy harminc méterre tőlünk, de nincs ami megtörje a hangot, így az ő tevékenységét is naphosszat, illetve éjhosszat viseljük
  • Közel s távol rengeteg kutya ugat. Az utcánkban például van 19 ház és összesen 14 kutyát számoltam össze. Nem nagyon van olyan perc, hogy csend lenne.

De miért költöztünk ide?

Egyszerűen nem gondoltuk, hogy ilyen rossz lesz. Majdnem másfél évig kerestünk családi házat, egyre több és több környéket kizárva vagy az ára, vagy a színvonala, vagy a nehézkes munkába járás miatt. Végül leszűkítettük a keresésünk két budapesti kerület bizonyos városrészeire. Annyira megtetszett a ház és annyira szerettük volna lezárni a folyamatot másfél év után, hogy két alapfeltételt is elengedtem:

  • Legyen nagy a telek, legalább 800 m2, hiszen minél kisebb a házsűrűség, annál nagyobb vélhetően a komfort (csend)
  • Ne legyen kutyaugatás. Amikor beköltöztünk, kb. fele annyi kutya volt a környezetben, mint most. Az utóbbi évek tendenciája, hogy egyre több és több lesz. Érdekes módon, amikor egy vasárnap délután először megnéztük a házat egész csendes volt a környék. És pont amikor a szerződés aláírására került sor és fogtam a tollat a kezemben kezdtek rá. Meg is inogtam kicsit és eszembe jutott mit nem szeretnénk. Aztán aláírtam.

Beszélgettem egyszer-kétszer az itt lakó (élő) emberekkel. Talán valamikor megírom mire jutottam.

Élni Otthon

avagy élünk vagy csak lakunk otthon?

Köszöntöm az olvasókat.

pihenes_a_kertben.jpg

Te hol élsz? Te hol laksz? Szokták egymásnak az emberek a kérdést feltenni, miután megismerkedtek. A válasz a első esetben inkább egy ország, országrész, míg a hol laksz kérdésre általában egy város, városrész, egy utca, esetleg a pontos cím szokott lenni.

"Családi házban élek." "Családi házban lakom." "Társasházban élek." "Társasházban lakom." Szokták még mondani.

Lakni - tisztelet a kivételnek - mindenkinek kell valahol. De vajon igazából élünk-e otthon? Vagy csak lakunk?

Én családi házban lakom.

Te laksz vagy élsz otthon?