Már rég szerettem volna blogot indítani a témában. Részben azért, hogy kiírjam magamból mit gondolok a mai (nagyvárosi) együttélésről, illetve kicsit közelebbről nézve a saját szomszédságomról. Mi az ami megkeseríti az otthoni légkört, illetve elveszi annak a lehetőségét, hogy az ember pihenni, feltöltődni, alkotni, szórakozni  járjon haza, nem utolsó sorban élni. Másrészről célom hasonlóan gondolkozó, vagy hasonló cipőben járó emberekkel konzultálni, de a kritikát is megszívlelem.

Amikor 2012-ben társasházból családi házba költöztünk úgy gondoltuk milyen jó lesz nekünk. Nem lesznek falszomszédok, lépcsőházi szomszédok, nem kell egyiknek a tévéjét, másiknak a rádióját, harmadiknak az éjszakai telefonálását, negyediknek a visszhangzó kopogós cipőjét és a bejárati ajtajának csapkodását hallgatni. A lépcsőházba, az ajtónk közelébe kirakott háztartási szemetet, vagy éppen a szomszéd cipőit nézegetni. Nem kell végre hajnalban ébredni, csak azért mert az egyik éppen korán jár dolgozni.

Azt gondoltuk milyen jó lesz egy fárasztó munkanap után kiülni a kertbe vagy a teraszra, beszívni a friss levegőt és relaxálni. Rengeteg tervünk volt mit hogyan csinálunk a ház körül, hogy igazán széppé és otthonossá tegyük a környezetünket.

Tévedtünk.

Költöttünk viszont az elmúlt 5 évben sokat új, hangszigetelő ablakokra. Nem túl sok sikerrel.

De hova is kerültünk?

• Szemben egy a kerítés mentén fel-alá rohangáló üvöltő németjuhász kutya tanyázik. Addig üvölt, amíg az utcában a legkisebb mozgás van. Kivétel amikor a gazdája otthon van. Akkor nagyrészt hallgat.
• Az egyik oldalunkon levő ház bejárata pont ránk nyílik, három méterre van a telekhatártól, hatra az ablakainktól. Itt két keverék kutya él. Ők hol kint, hol bent vannak, amikor a lakók nincsenek otthon leginkább be vannak zárva, sőt éjszakára is beviszik őket. Ellenben egy percenként csapódik hol ki, hol be a rozoga, nyikorgó ajtajuk, és a kutyák ki-be futkosnak. Amint meghallanak valamit a közelben óriási elánnal, bömbölve rohannak ki. A zárt ajtó mögött pedig egész nap nyomja a kisebbik kutya fülsértően magas hangú csaholással. A zárt ajtó pedig mindösszesen egy ősrégi vékony üvegajtó.
• A másik oldalunkon levő ház bejárata is ránk néz. Itt egy nyugdíjas hölgy él, aki odafigyel másokra és ezért teljesen jóban is vagyunk
• A mögöttünk levő telken nem lakik senki, azon nincs lakóház. A mellette levő ház lakói a tulajdonosok. Van viszont egy műhely szintén három méterre a telkünktől, aminek az ajtaja valami fura oknál fogva ismét felénk nyílik. De mindegy is, mert a mindennapos műhelymunkát nem is bent, hanem kint végzi a kedves tulajdonos. A fúrást, faragást, kopácsolást még csak bírnám is nap mint nap hallgatni, de neki muszáj még egy politika rádiót is bömböltetni mellé. Ebbe az irányba néz a mi kis étkezőnk, nappalink és a teraszunk is. De nem kell kiüljünk a kertbe rádiózni, ha éppen csend van benn nálunk, akkor zárt ajtóknál, ablakoknál is vesszük az adást.
• Mögötte ugyan már egy másik utca van, de közvetlenül felénk néz egy ház, melynek kapujánál tölti ideje nagy részét egy kutya. Lehet vagy harminc méterre tőlünk, de nincs ami megtörje a hangot, így az ő tevékenységét is naphosszat, illetve éjhosszat viseljük
• Közel s távol rengeteg kutya ugat. Az utcánkban például van 19 ház és összesen 14 kutyát számoltam össze. Nem nagyon van olyan perc, hogy csend lenne.

De miért költöztünk ide?

Egyszerűen nem gondoltuk, hogy ilyen rossz lesz. Majdnem másfél évig kerestünk családi házat, egyre több és több környéket kizárva vagy az ára, vagy a színvonala, vagy a nehézkes munkába járás miatt. Végül leszűkítettük a keresésünk két budapesti kerület bizonyos városrészeire. Annyira megtetszett a ház és annyira szerettük volna lezárni a folyamatot másfél év után, hogy két alapfeltételt is elengedtem:

• Legyen nagy a telek, legalább 800 m2, hiszen minél kisebb a házsűrűség, annál nagyobb vélhetően a komfort (csend)
• Ne legyen kutyaugatás. Amikor beköltöztünk, kb. fele annyi kutya volt a környezetben, mint most. Az utóbbi évek tendenciája, hogy egyre több és több lesz. Érdekes módon, amikor egy vasárnap délután először megnéztük a házat egész csendes volt a környék. És pont amikor a szerződés aláírására került sor és fogtam a tollat a kezemben kezdtek rá. Meg is inogtam kicsit és eszembe jutott mit nem szeretnénk. Aztán aláírtam.

Beszélgettem egyszer-kétszer az itt lakó (élő) emberekkel. Talán valamikor megírom mire jutottam.